Tavaly amikor kiírásra került a túra az elsők között jelentkeztem, mert szeretem az ilyen jellegű megpróbáltatásokat. Eljött az indulás napja. Motor felkészítve, új lánc a…
Mókusbajusz már megint elkövette azt a hibát hogy megbízott bennem és bepipálta hogy tudjak ilyen kis szösszeneteket szerkeszteni. Előre szólok hogy ártatlan vagyok a jövőbeli…
Ahogy megyünk bele a szezonba, egyre jobban érzem, hogy idén túrákban, gurulásokban nem lesz hiány. Pilóta barátunknak hála, nemzeti ünnepünkön sem kellett sokat gondolkodni, hogy…
Határozat Z. Zoltán zalakarosi vállalkozót /éjszakai életben és motoros körökben Zizi becenévre hallgat/, több sértett javára, előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetett átverés miatt D-vitamin…
Már a hét elején felvetődött bennem a gondolat, vasárnap odébb tolom a mocit. Hétfő reggel lévén, nem tulajdonítottam elképzelésemnek nagy jövőt, mert hát ez hirtelen…
A kezdeti optimizmus a haraszti taliponton még töretlen volt! Annál is inkább, mert nagy meglepetésünkre megjelent Tégé és Eamh kolléga.Időben elindultunk 5 motorral és menet…
Eredetileg Hortobágy túra lett volna a neve, de felülbíráltuk. Reggel ¾ 10-kor startoltunk 2 motorral szerény hajlékom elől Krisszel.Célunk a nagy pusztaság, a svájci turisták…
2008 November 22-én megtartottuk első Klubgyűlésünket! Laca07-nek köszönhetően az eseményre ugyanabban az egri étteremben került sor, ahol kb. egy éve megalakult a Klub.
Levi's túra, avagy a kolbászfesztivál élményei:woohoo: Ez egy Levi's túra lett! 501km a vége .
Egyszer volt, hol nem volt, csörgött a telefonom. A vonal másik végén Nono barátunk hangja csilingelt és feltette a „kérdést”: mikor megyünk Mariazellbe?? Mély hangon…