Motoros túra Transzban Nyomtatás
Túra beszámolók - Túra beszámolók
Írta: TJ Hooker   
2017. július 17. hétfő, 00:00

Még télen vetődött fel Immoék részéről a gondolat, hogy négy év után ismét látogassunk el Erdélyországba. Mivel annak idején nagy fájdalmamra, a Transzfogaras meghódítása kimaradt a repertoárból így természetesen bennünket sem kellett nagyon győzködni, hogy kötélnek álljunk. Főleg, hogy azóta, akárhányszor csak szóba jön motoros baráti társaságban a téma, mindig az orrom alá dörzsölik, hogy kihagytuk a Fogarast, az egyik legismertebb célpontot a szomszédban!

Horváth Andi (Mitichné) és Szabiboy segítségével és ajánlásával össze is állítottam gyorsan, mondhatnám transzban, :-) egy egész hetes erdélyi túrát a kötelező látnivalókról, köztük természetesen fő célpontként a Transzfogarassal, majd lefoglaltuk a szállásokat és izgatottan vártuk a július elejét.

 

A túra mottója ilyen előzmények után nem is lehetett más, mint TRANSZ MOTOROSTÚRA

avagy transzban a Fogarason, ha ott leszel transzban leszel! :-)

 

Aztán úgy hozta a sors, hogy Immoékat meglátogatta a gólya (már nem a festő, hanem a szállító) :-) és bőkezűen mindjárt két babát is otthagyott Encinek. A duplán áldott állapotra tekintettel, az orvos óva intette, óva figyelmeztette őket, a napi több száz kilométeren keresztüli motorozás esetleges kockázataitól, így Immo -Enci és a babák egészsége érdekében- lemondta a túrát.

 

Nem estem kétségbe, gyors körüzenetet küldtem néhány motoros baráti házaspárnak és barátnak, abban a reményben, hogy Immoék helyett esetleg csatlakoznának hozzánk, de sajnos senkinek sem volt már alkalmas az időpont annak közelsége miatt, így lemondtuk a szállásokat és töröltük a túrát. 

 

Ezután egy hétig azt hallgathattam az asszonytól, hogy akkor most mégsem megyünk a Fogarasra, pedig annyira akartál menni?! Miért nem megyünk el csak mi ketten?! Egész tavasszal egyedül motoroztál nélkülem!

 

Végül is mi bajunk lehetne, ha csak ketten megyünk, morfondíroztam és hogy véget vessek a hisztinek, készítettem egy rövidebb, négy éjszakás, instant erdélyi guriga tervet, majd lefoglaltam a szállásokat és megnyugodva hátradőltem, sima ügy gondoltam, akkor még nem sejtettem, hogy lesz kalandban részünk bőven. 

 

(2017. július 01. szombat) 0. nap (169 km 1 óra 50 perc) 

Szombaton délután elindultunk otthonról Szegedre, hogy felkészüljünk a másnapi +1 órás időugrásra. Este felvettük a pole pozíciót a Tisza partján, a Maros torkolatánál lévő üdülő soron, majd jól bevacsoráztunk a Kiskőrössy Halászcsárdában, ahol ismét megállapítottuk, hogy igen finom a hírős szegedi haltepertő, majd eltettük magunkat másnapra.

mototrans01

Tisza a Maros torkolatánál

 

(2017. július 02. vasárnap) 1. nap (384 km 6 óra 35 perc)
https://goo.gl/maps/pYLw51FFRwM2

Vasárnap reggel a kiszombori határátkelőhelyen senki sem akart rajtunk kívül átkelni, így másodpercek alatt végrehajtottuk a transzportálást egy órával előre, és egy picit sem fájt.
Resicabányáig igen jól haladtunk, itt viszont egy kis zavar támadt az erőben, valószínűleg a teleportálás okozta interferencia következtében, ugyanis az eredeti tervem szerint az 58-as számú főúton haladva egyszerűen csak áthajtottunk volna a városon útban a Bigar vízeséshez, de a meglepően nagy település girbegurbán vezetett és elágazó főútvonalai zavarba hoztak. Nem voltam benne biztos, hogy jó irányba haladok, miközben groteszk látványként megcsodáltuk a városközpontban lévő tízemeletes panelok között 20 méter magasságban elvezetett csilléket, kiadtam Zümonak a parancsot, hogy vigyen ki innen Orsova felé. Ő Garminhoz méltóan természetesen egy szuper kacskaringós hegyi útra vezetett.

mototrans02
Resicabányai tájkép

 

20 kilométer után Ferencfalván már kezdtem gyanút fogni, hogy nem ez az út visz a Bigar vízeséshez, ezért megálltunk dobozból nasizni és térképet böngészni, majd visszafordultunk Resicabánya felé, hogy Krassóvár felé támadjuk a Bigar vízesést.


A városba visszatérve az 58-as úton szerettük volna angolosan távozni, de a város végén, a főúton egy teljespályás útlezárással találtuk szembe magunkat, ahol a rend őrei udvariasan, de határozottan visszafordítottak a város felé. A kordon mögött a főúton felállított sátrak közt jelentős embertömeg hömpölygött, valami népünnepély zajlott éppen.
Hát ezt nem hiszem el, nyöszörgött, a párom. Kezdem már nagyon unni ezt a várost, már harmadszor megyünk befelé.


Meleg volt, ezért kerestem egy klímás pizzázót, rendeltem két pizzát és nekiláttam a papírtérképet böngészni, hogy miként tudok az 58-as útra visszamenni, meg is találtam gyorsan az 581-es utat, amiről Krassócsörgő felé letérve visszajuthatunk az 58-as útra.


Négy évvel ezelőtti Erdélyi kalandozásunk során Mitich GPS-e bemondta az unalmast a nagy melegben, pont az esti szállás elérése előtt, ezért magától értetődött, hogy lesz nálam papírtérkép is, ha már csak magamra számíthatok, nem gondoltam, hogy mindjárt az első nap kétszer is hasznát veszem!

 

Az étel, ital és az utána elfogyasztott cappuccinó jótékony hatása gyorsan jelentkezett, így megnyugodva és lehiggadva ültünk vissza a paripánkra.


Minden rosszban van valami jó, az 581-es út felé elhagyva a várost, szuper kis szerpentinen emelkedtünk a város fölé, közben elénk tárult a város panorámája, amint egy csúnya sebként éktelenkedik a gyönyörű tájban.


A rossz minőségű mellékútról pont ott sikerült becsatlakoznunk az 58-as útra, ahol a rendőrök, a másik irányból szintén zárták a város felé vezető utat és leterelték a forgalmat a főútról, így megnyugodva nyugtáztam, hogy sikerült a lehető legkisebb kerülővel megoldanom az útlezárást.


Az 58-as útra visszatérve már parádésan döntögethető úton haladhattunk. A Bigarhoz érve elhűlve tapasztaltuk, hogy vasárnap lévén kismillió kocsi parkol a vízesés előtti kialakított, zsibvásárral egybekötött parkolónál, kezdett gyanús lenni, hogy valami nemzeti ünnep van folyamatban hatóságilag a nap folyamán, így meg sem próbáltam leparkolni, inkább elgurultam a vízeséshez, ahol egy fiatal rendőrjárőr posztolt, hogy megakadályozzák az autók szabálytalan parkolását. A megállni tilos tábla ellenére az útpadkán viszont parkolt már egy moci így én is megálltam és angolul félénken megkérdeztem a rendőröket: Leparkolhatok itt? Az egyik fiatal rendőr rábólintott. Leparkoltunk és elkezdtünk lekászálódni a motorról, közben az egyik rendőr elindult felénk.

Na, mondom, az asszonynak, azt hiszem behúztak a csőbe, mindjárt kapjuk a büntit.
A rendőr azonban nem csekket hozott, hanem egy elakadásjelző háromszöget és letette mögénk, majd cinkosan ránk kacsintott! Mi meg hálásan visszamosolyogtunk a legalizált tilosban parkolásért!

mototrans03
Süt a képről a turpisság, olyan nincs, hogy egy Suzuki lerobban!

 

Ilyen készséges fegyveres „őrség” mellett már bátran otthagytuk a sisakokat, tanktáskát, GPS-t a motoron és elsétáltunk a vízeséshez. Azt nem tudom, hogy miért tartják Románia legszebb vízesésének, de azt el kell ismernem, hogy tényleg szép és meglepően nyugtató nézni, szinte éreztem, hogy a testemet átjárja a Zen!

mototrans04
Szinte sugároz belőle a nyugalom

 

Természetesen egy törvényen kívüli vagány motoroshoz illően, fittyet hányva a szabályokra átmásztam a kordonon és közvetlen közelről is megcsodáltam a látványt, ahogy 8 méter magas harang alakú mészkőtufáról egyenesen a Ménes „folyóba” zubog a víz.
mototrans05

A vagány és a Bigar vízesés

 

 Innét a Cserna folyó öböllé szélesedő partjára épült Orsova felé folytattuk utunkat. A városon áthajtva úgy éreztük magunkat, mintha valamelyik tenger partjára épült városban járnánk. Az út közvetlenül az öböl mellet visz, ha van idő feltétlenül érdemes rövid sétát tenni itt a Dunánál, ezt mi, az eleredő eső miatt, sajnos kihagytuk, helyette Nyugatra, a Kazán szoros felé kanyarodtunk.

mototrans06
Orsovai látkép

 

Az öbölt és a várost elhagyva néhány kilométeren át dombok között, a Dunától távolabb haladtunk, majd ismét a folyóhoz vitt le az út és ezután már közvetlen mellette haladtunk. Ekkor már felváltva hol csöpögött az eső, hol sütött a nap, de már nem számított, hisz megérkeztünk a Duna partján épült úszómedencés szállásunkra, ahonnan pazar kilátás nyílt a Kis-Kazán szorosra.

mototrans07
Kilátás a szobánkból a Kazán szorosra

 

Én „eső ide, vagy oda” azonnal a medencébe vetettem magam és csak hosszas unszolásra, a vacsora miatt voltam hajlandó kijönni.

mototrans08
A nagy fehér bálna és a kazán szoros, szabadítsátok ki TiDzsét!


Este vacsinál a ventusky-t böngészve szomorúan láttuk, hogy másnapra az ország közepére, ahová utaznánk, jelentős esőt jósolnak a közelgő front miatt, de ide, a Duna vonalára jóval kevesebb csapadék várható, így új haditervet kezdtünk szőni.

mototrans09
Szakad az eső a szorosban, ezért nem látszik belőle semmi


Ennél a panziónál is, de szinte minden panziónál van motorcsónak kikötő és szervezett hajókirándulásra lehetőség. Az eredeti elképzelés szerint másnap délelőtt mi is motorcsónakba szálltunk volna és a Dunáról csodáltuk volna meg a szorost és egy-két barlangot, valamint a sziklából kifaragott Decebal király fejét, de a rossz idő miatt letettünk erről. Egyébként a Decebal király előtti Duna hídnál lévő öbölnél szintén van csónak kikötő, ahol a helyi vállalkozók csak arra várnak, hogy az érdeklődőket kivigyék motorcsónakkal a szorosba.


Mivel a meteorológiai előrejelzés szerint erre a részre nem írtak sok esőt, így úgy döntöttünk, hogy elengedjük a csónakázást, helyette bejárjuk a Kazánszoros román és szerb oldalát és egészen Galambóc váráig felmotorozunk.

 

(2017. július 03. hétfő) 2. nap (493 km 8 óra 35 perc)
https://goo.gl/maps/ief3bwvVxQx

Másnap így is tettünk, kezdésnek rögtön megcsodáltuk a román oldalon a Kis-Kazán szoros előtt, a Mraconia patak dunai torkolatánál a sziklából kifaragott utolsó dák király Decebal rex fejszobrát.

Az alkotás 1994-ben készült, állítólag egy idegenbe szakadt román milliomos állta a költségeket, az arc magassága kb.: 40 méter, szélessége 25 méter, az orra 7 méter, mármint a szobornak!

mototrans10
Decebal Rex az utolsó dák király szobra előtt


Az utolsó dák király a rómaiak felett aratott győzelme után 85-ben vette fel a Decebal (Nagy) nevet. A 105-ben kitört újabb háborúban már a rómaiak győztek. Decebal a rómaiak elől menekülve 106-ban, hogy elkerülje a fogságot kardjába dőlve öngyilkos lett, ezzel a Dák Királyság megszűnt létezni, helyén Trainaus római császár létrehozta a Dacia provinciát.

 

A szobor megtekintése után a Kis-Kazán szoros legszűkebb részeinél elhaladtunk egy szép Ortodox templom mellett és máris bent voltunk a dunatölgyesi-öbölben, ahonnan már belátni a majdnem 4 km hosszúságú Nagy Kazán szorosba is.

mototrans11
A Kis-Kazán szoros déli bejáratánál lévő Ortodox templom


Észak felé tovább motorozva a folyó mellől az út felível a mészkő-fennsíkra, megkerülve így a Nagy Kazán-szorost, majd a fennsíkról ismét a folyó mellé visz le az út. A Duna két partját szorosan szegélyező sziklafalak, csodás hegyoldalak teszik felejthetetlenné az utazást, talán a Duna egyik legszebb útszakaszán járunk, a régi zuhatagos Dunát azonban már hiába keressük, az már a múlté, az Isztert megszelídítette az ember, de azért még mindig ez a Duna legvadregényesebb szakasza. A folyó itt hirtelen összeszűkül, a legszűkebb helyen 170 méter széles, a vízmélység pedig 80 méter körüli. A szabályozások előtt veszélyes sziklazátonyok, sebes folyás, keresztirányú áramlatok jellemezték. Bővelkedett örvényben, olyan volt mintha forrna az üstben (a kazánban) lévő víz.

mototrans12
A Nagy-Kazán szoros a román oldalról


Végül visszafordultunk Délre, a vaskapu felé. Az ég beborult, az eső pedig elkezdett szemerkélni, ezért az orsovai öböl partján felvettük az esőruhánkat és közben egy kicsit eltűnődtünk, hogy hol lehet a víz alatt Ada-Kaleh, „a Senki-szigete”, majd megcéloztuk az erőműnél lévő határátkelőhelyet.

 

Az új Orsovát 1966–74-ben építették fel, miután a Kazánszorosok hajózhatósága érdekében a régi várost elárasztották (a vaskapuval 30 métert megemelt) Dunával. A régi város épületei az óta is ott nyugszanak az öböl alján.

mototrans13
Orsovai öböl, háttérben víz alatt, víz felett Orsova


Orsova évszázadokon át a történelmi Magyarország egyik fontos déli határpontja volt. Öt évig (1849-től 1853-ig) a Szent-Korona Orsován volt elrejtve. Emlékére az elásatás helyén 1855-ben „Koronakápolnát” építettek.

mototrans14
Orsova Korona kápolna 1901-ben


A város elöntésekor a kápolna is víz alá került, valamint 5 másik falu és Ada-Kaleh, az erődszigetet is. A hullámsírba küldött sziget sokáig közös török-magyar tulajdonban volt, korabeli nevén Új-Orsova, Jókai Aranyemberének “Senki-szigete”.

 

A kb. 1800 méter hosszúságú és 400-500 méter szélességű sziget lakói a hajdani oszmán uralom nyomán javarészt törökök voltak, évszázadokon át gyümölcs, rózsa- és dohánytermesztéssel foglalkoztak, illetve a kedvező földrajzi helyzetet kihasználna csempészetből éltek.


Az 1878-as Berlini béke után a sziget a török szultán tulajdona maradt, de osztrák-magyar igazgatás alá helyezték, így maradt meg egzotikus muzulmán szigetként. “Török-Orsova” lakói különleges jogokkal rendelkeztek: adó- és vámmentességet élveztek, hadkötelezettségük nem volt. Irányítása 1918-ig a török államot képviselő mudír kezében maradt, majd 1923-ban a sziget Romániához került, ezt követően a lakosok nagy része Törökországba vándorolt ki.

mototrans15
Ada-Kaleh egykor


A gát építésével egy időben az erőd, a kazamaták, a bazár köveinek egy részét sorszámmal látták el, s pár kilométerrel arrébb, a Szörényvár előtti Simian-szigeten újra felépítették. A mecsetet és a minaretet együtt azonban nem költöztették át ide. A szélesre felduzzasztott Dunából sokáig kilógott a mecset tornya, míg pár év múlva bele nem dőlt a folyóba. Ezzel örökre eltűnt a térképről egy, a magyar múlt fontos részét képező kis sziget. A Senki szigete semmivé lett.

 

A szakadó eső miatt ködös Albionnak látszó, Orsovától közel 20 km-re található Vaskapu erőműnél már leszakadt az ég, így csurom vizesen soroltunk be a határátkelőhöz.
Itt láttam, hogy 5-6 autóval előttünk két motorost éppen beléptetnek a határőrök, de nem mertem a záróvonalon a sort kikerülve előre gurulni, mert tartottam tőle, hogy visszazavarnak, illetve a veszteglő autósok is rossznéven veszik, így maradtunk a nyílt ég alatt, a szakadó esőben.


Szerencsére nem kellett sokáig áznunk, mert a vámos felemelte a karját és intett, hogy kerüljem ki a sort és guruljak oda hozzá. A két francia motorossal éppen végeztek, akik végre felszabadultan indultak tovább. Itt már fedél alatt voltunk, vizes, csöpögő karral nyújtottam az útleveleket és elkezdtem a sisakot is levenni, de intett, hogy hagyjam a fejemen, közben mélyen a szemembe nézett, elkérte a motor iratait is, majd elment a fülkébe leellenőrizni. Egy órának tűnő 5 perc után végül kijött és unott képpel tovább engedett. Évi halkan elégedetlenkedett a sisakban, hogy vajon mi tarthatott ennyi ideig?!
Még nem tudja, hogy ifjú padawanként egy kicsit tovább kell szugerálnom, mint Obi Wan Kenobinak, hogy „Nem ezek azok a droidok, amiket keresnek. Tovább mehetnek!”


Átcsapattunk a gáton, ami a mai napig is a világ legnagyobb vízi erőműveinek egyike, anno majd 3 millió köbméter betont építettek be, gátja 441 méter hosszú és 60 méter széles.
Azonban a rajta átvezetett út egyes részein 10 centis víz állt az eső miatt, amit meg én nem értettem, hát, ha valahol, akkor itt van hova levezetni a csapadék vizet, nem tudom miért nem sikerül ez nekik.

mototrans16
A vaskapu vízerőmű tetején


A túl oldalon a szerbek már kicsit rugalmasabbak voltak, nem cécóztak sokat, egy pecsét az útlevélbe és sisak levétel nélkül már folytathattuk a wellness fürdőzést a nemzeti park területén a Kazán szorost csodálva.

mototrans17
Kazán szoros Szerbia felöl, az öböl, amire mutatok, rejti Decebal rex szikla szobrát


Végül elértünk Galambóc váráig, ami számomra igen nagy csalódás volt! Nem az a látvány fogadott, amire a netre feltett képek után számítottam. Egy körbekerített, felállványozott várat találtunk. Sajnos, már az sem fedi a valóságot, hogy átvezették rajta az utat! Mögötte fúrtak egy alagutat, amin keresztül halad az út, elkerülve így a Duna-partot és a várat.

mototrans18
Galambóc vára napjainkban


Az EU által finanszírozott felújítást 2016-ban fejezték be, a vár melletti elkerülőút és alagút kialakítása mellett kerítéssel körbevették a műemléket, így sem megközelíteni, sem áthajtani nem lehet már alatta! Két évet késtem a túrával, sajnos!

mototrans19
Galambóc vára pár éve


A Galambóci várral szemben, a túlpartra átnézve, a Duna parti „várhegynek” nevezett domb tetején áll az egykori Szent László várának őrtorony maradványa. Hajdanán az Al-Dunánál lévő legerősebb, ma már romokban álló magyar várat Zsigmond király építtette fel 1427 telén a Galambóc elleni támadás előkészítéseként.

 

A csalódáson hamar túltettük magunkat, visszafordultunk, hogy a nemzeti parkon ismét áthajtva minél előbb elérjük a vaskaput. A szerb oldali kötelező pofavizit után áthajtottunk a sivár monumentális betongáton Romániába, ahol szúrós szemmel ismét megcsodálták tökéletes arcvonásaimat az útlevelemben, majd utunkra bocsájtottak.

 

Az eső közben gyengült, de még nem adta fel. Mi folytattuk a túratervünket, így megcéloztuk az egykori Monarchia valamikori legszebb fürdővárosát, Herkulesfürdőt. Itt kihagytuk a szocreál részt, helyette a nagyon érdekes és szívszorító, régi Monarchiai városrészen hajtottunk keresztül. Szomorú volt látni az enyészetnek átadott egykori gyönyörű épületeket.

mototrans20
Herkulesfürdő


Herkulesfürdőtől Arámabánya felé vettük az irányt a Cserna völgyében a 67D jelű úton és le sem jöttünk róla Zsilvásárhelyig.

 

(Aki szereti feszegetni a határait úttalan utakon, de csodálatos természeti környezetben, annak Érdi Tibi Africa Twin Club vezér útmutatása alapján javaslom, hogy a 67D jelű útról leágazó 67A útra térjen le és haladjon tovább a Cserna völgyében, ahol az utat az egyik oldalon a Mehádiai-hegység, másik oldalon a Cserna-hegység égbenyúló csúcsai és sziklafalai övezik, majd menjen fel a Retyezát északi oldalán a Gura Apelor tározóhoz. Ha túlmegy az erdészházon pont a Cserna völgye felett lesz. Terep gumi ide, vagy oda, én egyedül a párommal a kiadós eső után közvetlenül nem mertem bevállalni, így maradtunk a főúton.)

mototrans21
Cserna völgye


Elérve Zsilvásárhelyt, a 665-ös úton Crasna érintésével megcéloztuk Novacit, ahonnan a híres 67C számú Transzalpina út kezd emelkedni és kanyarogni.

 

A Transzalpina, amit a Királyok útjának is neveznek, 148 km hosszú, 1935-ben lett járható, amikor II. Károly király utasítására lekövezték az addig erdei utat, Olténiát és Erdélyt köti össze a Gorj megyei Novaci és a Fehér megyei Szászsebes között.

 

Az eső már csak szemerkélt, de viharosan kezdett szürkülni, ráadásul felfelé haladva láttuk, hogy ködbe burkolódzott a hegy. Itt egy kicsit szaporább lett a pulzusom, mert nem szerettem volna a ködben egy kanyart elnézni és leszaladni az útról a sötétben, a vizes meredek hegyen. Még működött a kommunikáció, így megkérdeztem az asszonyt: Látod mi vár ránk előttünk fenn?! Mire ő: Nézni sem bírom! Most mi lesz?! Mire én: Semmi gond! Majd lassabban megyek és felnyomom a lámpákat. Ezt követően lekapcsolt a kommunikációm, így szerencsére már nem halhatta a párom a káromkodásomat, mikor felkapcsoltam a kiegészítő fényeket, majd ugyanolyan gyorsan le, ugyanis semmit sem láttam, csak egy fehér falat. Lépésben haladva épp azon morfondíroztam, hogy visszafordulok, mert ez így nagyon veszélyes, mikor egyszer csak ritkulni kezdett a köd, ami nem is köd volt, hanem felhő! A felhő fölé kerülve tökéletes látási viszonyok között haladhattunk tovább, leszámítva, hogy sötétedett.
A kiegészítő lámpáimmal a sötét nem akadály, így húztam neki amennyire csak lehetett, hogy minél előbb az 1600 méter magasan fekvő Râncára érjünk, közben néztem a műszerfalon, hogy milyen látványosan csökken a hőmérséklet, végül 11 Celsius fokban értük el a települést.


Szürkült, de még világos volt, ez azért volt nagyon fontos számomra, mert a booking.com-on lefoglalt panzióról nem találtam fotót a guglimapson. A feltöltött képeken még csak az épület alapja volt látható, így a környezetében lévő épületeket jegyeztem meg a biztonság kedvéért.


Meg is találtam annak rendje módja szerint a szállásunkat, azonban hiába álltam fel a meredek murvás hegyoldalon a ház melletti félkész garázs szűk placcára a házba nem tudtunk bejutni. Körbejártuk a sötétségbe burkolódzó épületet, kopogtattunk, hallóztunk, de eredménytelenül.

mototrans22
Elhagyatott panzió Ráncán


A közelben lévő panzió előtt lévő férfi odajött hozzánk. Már örültem, hogy a szállásadónk lesz, de nem az volt, nem tudott angolul csak azt ismételgette, hogy panzio problem, (közben rámutatott a mi szállásunkra), majd a sajátjára és mondta panzió oké! Menjünk az ő panziójában, a kezünkben lévő kinyomtatott román foglalást nézve hozzá tette: Euro oké! Tehát ugyanannyiért megszállhatunk náluk is. Évi ránézett a szintén meredek murvás kaptatóra, az épületre, majd nyűgösen azt mondta, hol akarsz itt parkolni? Gyalog sem tudunk oda felmenni, nem hogy motorral. (Elég nyűgös volt, így úgy láttam nincs értelme felhoznom, hogy nem olyan rég Érdi Tibi Honda AfricaTwinnes bandájával egy offroados gyorstalpalón vettem részt így semmi problem, de aztán eszembe jutott, hogy annak is zakó lett a vége, így jobbnak láttam nem felhozni a témát.) 

mototrans23
Tavaszi sárdagasztás az Africa Twinesekkel Somogyban


Oké, akkor, tovább megyünk és keresünk egy másik szállást mondtam végül, biztos találunk még üres szobát. Az úton bal kéz felől eljöttünk egy szálloda előtt, nézzük inkább meg azt, mondta.
Én nem láttam a szállodát, mert a jobb oldalt néztem elég tempós iramban, de rábólintottam, jó nézzük, de először szabadítsuk ki a motort. Ami nem is volt olyan egyszerű, mert a szűk félkész tető nélküli garázs egyik oldala tele volt sittel, így a motor nem letehett megfordítani, csak hátrafelé legurítani. Az meg van mindenkinek, hogy mindkét fék a jobb oldalon van ugye! De nekem a baloldal áll kézre, így az asszonyra bíztam a fékezést a jobb oldalon, ha a kuplunggal való fékezés nem bizonyulna elégnek. Nos nem csak meredek volt, de még oldalra is ferde volt az a szakasz, ráadásul a laza tört sziklás talajon könnyedén hátrébb csúszott a sebességbe lévő motor akár 20-30 centiket, mikor kiengedtem a kuplungot, hogy megállítsam a lendületbe került motor, így nem volt egyszerű visszajuttatni a szilárd útburkolatra a felmálházott paripát, de végül szerencsésen, borítás nélkül sikerült. Csak volt valami haszna, annak a gyorstalpalónak!


Visszagurultunk a szállodához, ahol már a kivilágított parkolóban szólt a kellemes relaxáló zene. Bent a recepción ugyan az a lágy zene és kellemes illatok fogadtak, a hölgy beszélt angolul! Hitetlenkedve hallgattuk, hogy a franciaágyas panorámás szoba két főre csak 150 Ron-ba kerül! A panzióban 160 Ron lett volna!


Az esős fárasztó hosszú nap után kívánni sem tudtunk volna jobbat!


Ez a pazar három csillagos szálloda olcsóbb volt mint egy panzió, csodás kilátással minőségi berendezéssel, halk zenével, a folyosókat körbelengő finom illataromával, lekövezett parkolóval!
Aki Ráncán szállt már meg tudja, hogy milyen nagydolog a vízszintes, szilárd útburkolatú parkoló! Meg is érdemli, hogy kiírjam a nevét Taverna Olteanului.
Ráadásul az éttermében végre szemtől szembe találkozhattam és lepacsizhattam egy medvével!


Mivel a Hotel a délről északra Ráncán átvezető út baloldalán fekszik, így a panorámába sem rondított bele más épület, vagy az út!

mototrans24
Kilátás este a szobánkból


mototrans25
Kilátás reggel a szobánkból


mototrans26
Ami nem öl meg az megerősít, kivéve a medve!

 

(2017. július 04. kedd) 3. nap (kb.: 450 km 8 óra 45 perc)
https://goo.gl/maps/o4sjkchqeHv

Másnap tökéletes időben szikrázó napsütésben, de 9 Celsius fokban folytattuk a Páring-hegységet átszelő Transzalpina felfedezését. Jó döntés volt hétköznapra időzíteni ezt a szakaszt, mert szinte csak a miénk volt a hegy! Négy évvel ezelőtt hétvégén jártunk erre, akkor rendkívül nagy gépjárműforgalommal szembesültünk.

mototrans27
Transzalpina


mototrans28
Csak a miénk a hegy


Már kezdtük azt hinni, hogy senki sem jár rajtunk kívül a hegyen, mikor végre a 2145 méter magasságban lévő félig felhőbe burkolózó Urdele hágó előtt, ami Románia legmagasabb aszfaltozott útja (103 méterrel fekszik magasabban, mint a Transzfogaras legmagasabb pontja) összefutottunk több motoros csapattal, akik a helyi zsibvásárnál vásároltak és kajáltak.

mototrans29
Végre összefutottunk több, szemből érkező csapattal


Itt vettünk Transzalpina matricát egy magyarul jól beszélő nénitől, amit azon nyomban fel is ragasztottam a dobozomra, ezt látva a lengyel, német és cseh motorosok odajöttek és megkérdezték, hogy hol vettük, mert ők csak a hűtő mágneseket látták, amit nem is csodálok, hisz én is egy eldugott kartondobozból halásztam ki, nem volt kipakolva. Így hát odakísértem őket a nénihez, aki aznap igencsak jó boltot csinált, szerintem csak most eshetett le neki, hogy a motorosok a matricára gerjednek.

 

A Transzalpináról a 7A útra kanyarodtunk elhaladtunk a Vidra tó mellett. Apropó, ha valaki szeretne egy közös fotót a Vidra tóval, akkor azt a tó legelején tegye meg, mert később a tó melletti fenyves erdő ezt nem teszi lehetővé!


Kicsit később áthajtottunk a Lotru patakot felduzzasztó mini hoovergáton a Malaia tónál, majd a másik oldalon lefutó szerpentin alján meg is csodáltuk a méreteit. Ilyen völgyelzáró gátat egyébként igen sokat láttunk utunk során, zömében vízmegtartás céljából építik, erőművet csak elvétve építenek bele.

mototrans30
Völgyzáró gát a Malaia tónál

 

Innét a 7-es, később a 1-es (E68) útra tértünk át, amiről Kercisora felé elkanyarodtunk. Itt haladva már előttünk tornyosultak a Fogarasi-havasok hófedte csúcsai.

mototrans31

Előttünk tornyosulnak a Fogarasi-havasok


A 7C út, azaz a Transzfogaras út, a Fogarasi-havasok központi részén keresztül észak-déli irányban köti össze Kercisorát Árgyasudvarhely településsel. A 90 km hosszú utat 1970-ben kezdték el építeni és 1974-ben fejezték be, 2042 m magasságig vezet fel, majd egy alagúton halad át a főgerinc alatt. Összesen 578 hídja és viaduktja, valamint 5 alagútja van.

 

Eddig csak neten olvastam beszámolókat a Transzfogarasról, illetve mások véleményét hallottam róla, ami igencsak vegyes volt, kapott hideget, meleget szegény út, így én is fenntartásokkal közelítettem felé, szerencsére nagyon pozitívan csalódtam! Csekély forgalom mellett az út, a táj, az elénk táruló látvány csodálatos volt!
Az előző napi esőnek köszönhetően mindenhol vízesések fogadtak, és több méteres hófalak! 

mototrans32
Transzfogaras Északi oldal


mototrans33
A víz itt minden halmazállapotban jelen volt


mototrans34
Hófal


mototrans35
„Útonálló” birkanyáj


Lemotoroztunk egészen a Vidraru-tó gátjáig, majd vissza át a Fogarason. A nap látványosan elindult lefelé az égbolton, így végül fájó szívvel, de elindulunk Torockóra, az éjszakai szállásunkra.

mototrans36
A Vidraru-tó gátja


Már későre járt, ezért Zümonak kiadtam a parancsot: irány Torockó. Ezt természetesen így ebben a formában nem tehettem meg, így románul próbáltam beírni, hogy Rimetea, de a Garmin térképe ezen a néven nem ismeri, ez a probléma már felvetődött a Húsvéti Pádis kirándulásnál, így Remetea néven próbálkoztam, amit egyből fel is kínált, láttam, hogy Alba megyében van, de a biztonság kedvéért teljes térképnézetre váltottam, ahol láttam, hogy Gyulafehérvár felett található Remetea, mint célpont. Így megnyugodva a lovak közé csaptam. Mivel már igencsak későre járt, így időnyerés céljából Szebennél felmentünk az autópályára, majd Sebesnél le. Halványan rémlett, hogy motorral díjmentes az autópálya használat, de azért volt bennem egy kis félsz.


Már a számban éreztem a jó kis erdélyi vacsora ízeit, de Gyulafehérvár utáni alsórendű utakon száguldozva csak nem akart a Torockói táj elénk tárulni, miközben a Zümo szerint hamarosan megérkezünk. Végül egy traktorostól kértem segítséget, aki viszont a Torockó nevet nem ismerte, csak a Rimeteát, volt nála okostelefon (modernvilág) és mutatta a térképen, hogy Rimetea nem Remetea, amire én is rájöttem, ezért is kértem útbaigazítást tőle, sajnos eredménytelenül.


Ezért ismét csak a térképböngészés maradt, láttam, hogy Nagyenyedig vissza kell menni a főútra, így azt jelöltem ki célpontnak, ami átlósan is 65 kilométerre volt alsórendű utakon és onnan még egy húszas Torockó. Azt a kutyafáját, morogtam, már megint esteledik és a szállás még sehol, Rossit megszégyenítve döntögettem a hullámos útfelületen, ismét gyereknek érezhettem magam, aki a vidámparki hullámvasúton utazik. A páromnak valami rejtélyes oknál fogva nem voltak ilyen képzet társításai, ő igen csak nehezen tűrte a nap végén a szürkületben, a lábtartókarcolós, hullámzást.


22 óra magasságában értünk Nagyenyedre, kiguvadt szemmel néztem hol lesz a Toróckói elágazás, mikor bejövő hívásom volt, de a kommunikáció ekkor már lepihent aludni, túlságosan kimerült a hosszú nap után, így gyorsan az útszélére húzódtam és elővettem a tanktáskából a telcsit, de természetesen mire mindez sikerült és a sisakot is levettem, már megszakadt a hívás. Szerencsére nem ismeretlen szám volt, hanem egy román telefonszám, azonnal izgatottan visszahívtam. A szállásadóm vette fel, aki azután érdeklődött megyünk-e ma hozzájuk. Sűrű elnézések közepette elmondtam, hogy eltévedtünk, de már nem vagyunk messze, hamarosan ott leszünk. Rendben, akkor melegítik a vacsorát mondta a hölgy, ez a mondat olyan elementáris erővel hatott rám, hogy fáradt testem felélénkült, elmém kitisztult, így párszáz méter múlva egyből felismertem azt az útelágazást, ahol négy évvel ezelőtt Torockó felé elkanyarodtunk. Természetesen nem Rimetea, vagy Torockó szerepelt az útjelző táblán, hanem Buru, de a felajzott állapotomban a sas látását meghazudtoló szemeimmel ekkor kiszúrtam egy kisebb táblát, amire már ki volt írva, mindkét név. Ez négy éve még nem volt itt, ugyanis pont itt tanácskoztunk, hogy most merre. De „tábla ide, vagy oda” nekem már semmi sem számított, fel voltam spannolva a hamarosan bekövetkező meleg kulináris élvezetek ígéretére, így az elágazást követő nagyenyedi pocsék útszakasz sem állhatott utunkba, sőt ismerősként köszöntöttem, hisz négy évvel ezelőtt is ugyanilyen rossz volt itt az út.


Nagyenyedet elhagyva a kiegészítő lámpáim fényeivel telibe vert úton száguldoztam az örömmámortól megbokrosodott paripám hátán egészen a piactéren megbúvó szállásunkig. Itt a szállásadónk már készségesen nyitotta is a kaput, közben megjegyezte, hogy ezek szerint tényleg nem is voltunk már olyan messze. Szerényen elmosolyodtam és meghagytam őt ebben a tévhitben, hisz a tér és az idő is relatív, ami volt, elmúlt, csak a jelen számít! A mocit megsimogattam mielőtt lemálháztam volna, a mai napi etap után igazán megérdemli ezt a kis törődést!

 

Szolgálati közlemény Garmin tulajdonosoknak! Torockó neve a Garmin térképben Rámetea! A szállásadónk szerint nagy ritkán a román néha sátoros ékezetű „a” betűvel is írja, de senki sem használja. Nos a Garmin, igen!

 

A szállásadóinktól megtudtam, hogy a Rimetea/Torockó útjelző táblát Nagyenyeden a magyar alpolgármester rakatta ki, igaz, hogy kisebb méretben, igaz, hogy alacsonyabban, de ott van. Köszönet neki a többi utazó nevében is!


Megemlítettem a házigazdánknak, hogy motorral felmentem az autópályára, de nem tudom kell-e érte fizetni. Ő nagy elánnal magyarázta, hogy nem, dehogy, nem kell fizetni érte! Itt nem úgy van mint magyarban. Már kezdtem megnyugodni, mikor folytatta, semmire sem kell fizetni, semmilyen járműre sem, mondjuk neki speciel nem volt semmilyen járműve se, így inkább a világhálón próbáltam választ kapni a kérdésemre. Egy 2015-ös fórum bejegyzésben említették, hogy nem kell, de a hivatalos oldalon nem, viszont csak az autóra fizetendő összeget tüntették fel. Végül a V-Strom Club fórumon kaptam megnyugtató választ Gabeetól, majd Zsóóótitól, miszerint tényleg nem kell. Filedank! A szállásadóm is igazat szólt, mert a motorok kivételével kötelező éves útdíj van Romániában, amiben benne foglaltatik az autópálya használat is, így külön, valóban nem kell fizetni.

 

Rég esett olyan jól a grízleves, majd a töltött káposzta, mint akkor este ott, az édességként felszolgált kalácsot már nem is akartuk megenni, de annyira finom és omlós volt, hogy nem bírtuk otthagyni. Ezután lefeküdtünk, majd filmszakadás következett.

 

(2017. július 05. szerda) 4. nap (kb.: 541 km 8 óra 29 perc)
https://goo.gl/maps/JhAQYzVc5FN2

Másnap a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében lévő Torockót elhagyva az Aranyosi patak völgyében haladtunk, majd Fehérvölgynél az 1320 m magasságban lévő Medve hágón keresztül átkelünk az Erdélyi-Szigethegység legnagyobb vonulatán, a Gyalui havasokon.

mototrans37
Útszéli pihenő vizimalommal a hágón


A hágon medve helyett csak szabadon legelésző lovakkal és tehenekkel találkoztunk, a forgalom itt is nagyon gyér volt. Még tervben volt a Havasrekettyei Menyasszony fátyla vízesés megtekintése, de annyi vízesést láttunk a túra során, hogy ehhez már nem igazán volt kedvünk.

mototrans38
Kicsapott lovak az útmentén Kolozs és Fehér megye határán a hágón


Így végül Erdély kapujának, Királyhágónak az érintésével haladtunk Nagyvárad felé, innét pedig az Ártándi határátkelőhöz. Ártándnál visszatértünk Magyarországra. Itt véget is ért ez a felejthetetlen Erdélyi kaland.


Háztól házig 2.400 kilométer tettünk meg, hozzávetőlegesen óránként megálltunk egy kicsit pihenni, minden településen, ha csak tehettük felváltva kiálltunk a nyeregben és 2-300 kilométerenként teletankoltuk a paripát.

Módosítás dátuma: 2017. december 22. péntek, 17:10