Dalmácia legkedvesebb motoros útitársamnak) PDF Nyomtatás E-mail
Túra beszámolók - Túra beszámolók
Írta: Szikus   
2010. december 13. hétfő, 15:43

***

Tudom, kicsit kusza lesz a dal, hát pardon,
halványul az emlék,
de tán emlékszel még
motoros túránkra lenn a dalmát parton.

***

Már az indulással sem volt sok szerencsénk:
csomag bepakolva,
motor feltankolva,
s eleredt az eső, éppen mikor mennénk.

Aztán elindultunk, csúszva jó fél napot
- inkább legyünk már ott,
de már Fehérvárott
egy kiadós zápor mégis csak elkapott.

Ott egy bolt! Eresze alá menekültünk.
Szerencse, hogy a bolt
az úthoz közel volt.
Egy órát álltunk ott, vagy a földre ültünk.

Kicsit alábbhagyott, újra útra keltünk,
nem sokára lazán
megálltunk Kanizsán,
- s mert közben este lett – tovább nem is mentünk.

„Szép lesz majd az idő” - az ember jót remél,
aztán másnap legyint,
mert mint tegnap, megint
csöpörög az eső, borult az ég, fúj a szél.

A gép az utat – közhellyel szólva – falta,
mert a sztrádán mentünk,
s nevünkben, helyettünk
életjelet húzott a nedves aszfaltra.

Egy helyt alagút vezet a hegy gyomrába,
az út hosszan halad
a hegygerinc alatt,
a túloldalt kijutsz a rekkenő nyárba.

Mikor a menésből már éppen elég lett,
nyújtózni megálltunk,
motorról leszálltunk,
előttünk a mélyben az Adria kéklett!

A tenger látványa lelkünkbe szökött,
még ezen merengve
begurultunk Zenggbe
egy lejtős szerpentin lombos fái között.

A város megtetszett, két napot maradtunk,
egy kis vásárlásra,
fürdésre és másra
a sziklás öbölben ennyi időt hagytunk.

Egy helyen sokáig maradni nem lehet,
motorozni jöttünk,
ragyog már fölöttünk
magasan a nap is, útirány: délkelet!

Ilyen mesés tájon nem utazol gyakran:
hegyek, napfény, tenger,
bámulna az ember,
de nem tud, mert hajtű hátán is kanyar van.

Egyszer csak – bár addig szép szelíden morgott –
a gép rázni kezdett.
Ez volt csak a kezdet,
ezután a túránk horrorba torkollott.

Néhányszor megálltunk, míg végül felmértük:
első gumink kopott,
másik szöget fogott.
Szervizt majd találunk – balgán azt reméltük.

De szerviz nem volt, kereshettük bárhol,
akárhogy vitt az út,
de még egy benzinkút,
város, település se közel, se távol.

Végül nagy nehezen egy műhelybe vittük
a lyukas abroncsot,
az idős mester ott
jól bedugaszolta – legalább úgy hittük.

Örültünk, hogy minden rendbe jött a végén.
Pár órát még mentünk,
aztán meg kerestünk,
s találtunk is szállást Sibenik környékén.

Sibenik nagy város, benne addig jártam,
míg - valaki itt-ott
útba igazított –
egy gumiszervizre végre rátaláltam.

Gumijuk az volt, csak éppen nem raktáron.
Mivel időm érték,
szentül megígérték,
másnapra beszerzik, ott lesz bármi áron.

Még tovább, Split felé, egy egynapos útra
Téged rávettelek:
„oly nagy baj nem lehet,
guminkat holnap már lecseréljük újra!”

Az út – mint a könyvben meg is van az írva –
csodás a part mellett.
Sietnünk nem kellett,
szépen megérkeztünk délután Trogirba.

Gyönyörű hajóból, yachtból volt ott bőven.
Egyikünk sem sejté,
tán egy arab sejké
volt a legeslegszebb a kis kikötőben.

Vacsora a korzón, séta a fák között,
s mivel nem nyaralás,
ha nincs fagylalt nyalás,
vettünk pár gombócot: ketten tizenötöt.

Nem emlékszem már rá, az idő mennyit írt,
fél hatkor vagy hatkor,
talán alkonyatkor,
visszaindultunk és elhagytuk szép Trogirt.

Ám rögtön észleljük, hogy luftballont játszik
hátul az a derék,
megjavított kerék,
egyik oldalán egy jó nagy dudor látszik.

Lámpa fénye alatt, egy buszmegállóban
nézzük, mit tehetünk,
de nincs jó ötletünk,
abban egyetértünk, nagy a baj, valóban.

Ez kettőnket nem bír, ha már így elfáradt.
És épp szerencsére,
pont mögénk most ér be
megállónkba egy busz, távolsági járat.

Te azzal elmentél, én meg ott maradtam
a beteg kerékkel,
azt javító spray-vel
telefújtam, néztem, egy órát matattam.

Elindultam, a gép ritmust vert alattam.
Folyton vészvillogva,
padkán oldalogva,
óránként vagy hússzal, de mégis haladtam.

Másnap a szervizben, ahogy odaértem,
Michelin-t vagy Dunlop-ot,
- lehet új vagy kopott –
szükséges méretű hátsó gumit kértem.

Azt mondta az ürge, nem tud rögtön adni,
s öt-hat napon belül
oda az nem kerül.
Ennyi ideig mi nem tudunk maradni!

Tudtam, hogy valahogy haza kéne futni,
otthon a szervizben
nem hagynak így vízben,
könnyedén tudok ott új gumihoz jutni.

Azt gondolom, más is így tenne helyettem:
nincsen itt már más mód,
szerezni egy autót
- határoztam gyorsan, aztán így is tettem.

Kérdeztem többeket, ugyan már hol lelek
egy Budget, Europcar
- vagy bármi más akár -
kölcsönzőt, ahol én autót bérelhetek.

Egy tag a gumisnál, ki ott várakozott,
tudott egy jó helyet,
és sok beszéd helyett
autóba ültetett, oda fuvarozott.

Egy kicsiny izgalmat okozott az nékem,
hogy, ahol kiszálltunk,
kávéháznál álltunk,
kölcsönző egy sem volt azon a környéken.

Egy úr egy asztalnál gyufaszállal játszott,
engem leültetett.
Megnéztem a helyet,
a helyi maffia törzshelyének látszott.

Az úr telefonált, közben nekem jelzett,
majd mondta: partnerem
azonnal itt terem.
Kezdett kínos lenni számomra a helyzet.

Azt hittem, egy autót akarnak rám sózni
csempészcuccal tele,
én menjek át vele,
a hátam is kezdett azonnal borsódzni.

Aztán egy full extrás, sötét színű Passat
mellettünk fékezett,
és vele érkezett
egy marcona haver, de nem vettem hasznát.

Meg is sértődött rám, miért nem kell még sem
kocsija, mert a bért
sokalltam, amit kért:
- sofőrrel, benzinnel - havi fizetésem.

Örültem, hogy nem lőtt le az első szóra.
Rendes volt ám azért,
üzent egy haverért,
kivel megalkudtam egy Fiat Puntora.

A gumit másnapra rendben meg is hoztam.
Így ez a történet
azzal ért most véget,
hogy a hazaúton egy jót motoroztam.

***

Remélem, hogy nem szólt e dal már hiába,
hogy ha szépen kérem,
megígéred nékem:
gurulunk még együtt le, Dalmáciába!