A szökőkutak városa PDF Nyomtatás E-mail
Túra beszámolók - Túra beszámolók
Írta: PePeDL   
2008. szeptember 26. péntek, 18:26
Sajnos elmúlt már a nyár és lassan vége a szezonnak, ez abból is látszik, hogy ismét felélénkült a Borozós túra topikja. Immár 3. alkalommal állunk neki a szervezésnek, a telefonálgatásoknak és az útvonal leírásának, hozzáteszem, hogy mindezt nagy örömmel és széles mosollyal az arcunkon.

A hotelban már nagy örömmel fogadnak és közlik velem mosolyogva, hogy nincs hely. Nem számítanak a válaszomra, nem baj, majd alszunk a lépcsőn. Na erre arcukra fagy a mosoly! Szép lassan minden összeáll, már csak az időjárás miatt aggódunk kicsit, na és azért hogy mindenkinek legyen mellénye, de ebben Zizi segített!

Aztán eljön a nagy nap, péntek van, a túra első napja. Egy páran Cseszneken találkozunk, a vár tövében. Én esőben indultam, de Siófokon már sütött a nap. Ami azonban közös volt mindenkinél az a hűvös idő. Sajnos Zizi egy akkumulátor probléma miatt nem tudott velünk tartani, de megoldották a dolgot és Székesfehérváron várt bennünket.

Vissza Csesznekre! Andi, Easyrider, Muldr, Ispán és én megnéztük gyorsan a várat, persze mielőtt elszürcsöltünk egy forró teát és kaptunk egy kis hangyás cukrot is mellé, a helyi kulturális központban. Itt szeretném megköszönni Muldr-nek és Juditnak a sütit, isteni volt. Persze ezután elmentünk ebédelni Zircre ahol csatlakozott hozzánk Nocom is. Egy gyors ebéd után irány Fehérvár, a találkozási pont. Mivel sok időnk volt ezért minden KRESZ-szabályt betartva még elmentünk megnézni a pákozdi emlékművet, amit alig találtunk meg. Amikor már azt hittem, hogy sínen vagyunk, mint József Attila, akkor persze eltévedtünk valami arborétumhoz értem ki, persze a Garmin-ra fogtam. De hála Muldr-nek, megtaláltuk a célt. Gyors nézelődés ás már mentünk is vissza, irány a hírhedt mekis OMV kút. Lóhalálában érkeztünk, a ló nem halt meg!

Hál’ Isten időben érkeztünk, már volt, aki ott volt és szép lassan egyre több klubtagot pillantottunk meg. Jött a keleti frakció, jött a budapesti csapat, volt, aki magányos farkasként érkezett szépen lassan mindenki megjött. A mellények is felkerültek a záró emberkékre, így ez is megoldódott. 17 órakor elindult a konvoj, célba vettük Dombóvárt. Nagy volt a forgalom, de ennek ellenére szépen tudtunk haladni. Útközben Pilotát és Gedai mestert is felszedtük a Tamási táblánál, ahol már majdnem ránk sötétedett. 7 óra előtt elértük a dombóvári hotelt, lepakoltunk, kiosztottuk a szobákat, majd gyors átöltözés és irány a vacsora. A péntek esti bevetés a Szicília étteremben volt, ahol szinte az egész éttermet elfoglaltuk. Ismét az járt jól aki pizzát választott mert ők kapták meg először, a többiek korgó hassal vártak. Jogace által fogyasztott csülkös desszertet azóta is keresem az étlapon, de nem találom. Finom kis desszert volt! Az est többi részét volt, aki a teraszon egy-egy sörrel, és volt, aki a helyén töltötte. Ami azt hiszem, hogy közös volt, az a jó hangulat és hogy találkozhattunk olyan emberekkel, akikkel csak egy évben egyszer. A kemény mag ismét kitett magáért és valamikor 2 óráig húzta. Jó volt de SOK volt belőlünk! Lassan de biztosan nyugovóra tértünk, a pincér nagy örömére.

Eljött a szombat reggel, 8 órakor reggeli. Szomorúan vettük tudomásul hogy a beígért jó idő sehol sincs, csak felhő és felhő. Aigner Szilárd ismét szóba került, persze nem pozitív értelemben!  A svédasztalos reggelit leettük, teli hassal indultunk hogy megetessük paripáinkat is, irány a benzinkút! Tankolás után bevetettük magunkat a Mecsekbe, persze nem csak úgy egyenesen, hanem kicsit kerülve a térképen. Volt egy erdei út, ami az eső miatt kicsit sáros volt, nem volt egyszerű feladat leküzdeni. Itt szeretném megemlíteni a hölgyeket, akik nagyon szépen terelgették a kétkerekűeket, lányok nagyok vagytok! Ezt a szakaszt egy-két meleg helyzettől eltekintve mindenki megúszta, igaz Barisax? A BMW GS mint egy vad bika, olyan táncba kezdett, de Bari megfogta és megregulázta. A kis kitérő után Szászvár majd Komló kanyarjait győztük le és megcéloztuk Árpád-tetőt. Ami igencsak negatív hírnek örvend hála az ott motorozó fiataloknak! Szintén egy kis erdei út következett és hátulról értünk be Pécsre, megálltuk a Pécsi Székesegyháznál, kulturális program következett. Az idegenvezető hölgy nagyon beleélte magát. Erről Csabika is tudna mesélni szerintem!  Az előre megbeszélt 45 perc helyett, több mint egy órát töltöttünk ott, már mindenkinek korgott a gyomra és vártuk a zsíros kenyeret. Lehet, hogy ezt hallotta meg, de megkegyelmezett nekünk és befejezte a mondókát.

Az életmentő ebédet Rónai Lacinak és a pécsi Autocity Kft.-nek köszönhetjük, nagyon kedvesek voltak és nagyon jó kis zsíros deszkát kentek nekünk. Köszönetünk jeléül a tulajdonosnak és Szilvinek, aki készítette a deszkákat, átadtuk két tiszteletbeli klubtagos pólót! Köszönjük még egyszer! Mokusbajusz még adott egy gyors interjút a helyi rádiónak, amit rögtön le is adtak, majd motorra pattantunk. Teli hassal vágtunk neki a következő szakasznak, irány Villány, a borok egyik hazája. Persze úgy nem mehettünk át e településen, hogy ne álljunk meg egy pincészetnél, hogy aki akar, az tudjon venni jó kis borocskát. A bevásárlás után ismét Pécset céloztuk meg. Következett egy kis szerpentinezés, ezt a szakaszt a Mecsek rally szervezői is nagyon szeretik, így mi sem hagyhattuk ki. Persze az orfűi tavak mellett is elrobogtunk, ahol a helyi büfében megálltunk egy kávéra. Sajnos a kávégép nem bírta a bevetést és szünetet kért, rá kellett számolni. De mielőtt megszólalt volna a halálát jelentő gong, magához tért és újra kaphattunk az éltető fekete italból. Itt volt időn arra is, hogy átbeszéljük az úton történt eseményeket, konfliktusokat. Laca07 sípját hallva mindenki lóra pattant és Kaposvárt vettük célba, Sásd érintésével. Ez a szakasz elég híres a motorosok körében, nagyon jó kis kanyarjairól és a hullámvasútról, ezt mi is nagyon élveztük. Semmi pénzért nem hagytuk volna ki! Elértük Kaposvárt, innét már egyenes út vezet vissza a szállásra, gondoltam én!

Sajnos tévedtem, útfelújítás volt! Ezzel még nem is lett volna baj, csak volt ahol a szintkülönbségeket nem lehetett észrevenni, így 130 km/h –val – bár tudom hogy ennyivel sosem ment senki sem, mert nem szabad – ugrattunk át az aszfalt felmarásokon. Hát mit is mondhatnék, csak azt, hogy fájt! Az alacsonyan szálló fokozatkijelzőkről már nem is beszélve. Aztán ugye jött az a bizonyos traffipax, amit én nem láttam, de nem én voltam az egyetlen. Állítólag a rendőr bácsi fogta a fejét, amikor belementünk a célkeresztbe és mindenki integetett neki. Hiába a motorosok együtt érző emberek. Jelzem a felvételt nem tudtam megszerezni, pedig rajta voltam az ügyön rendesen. Még alkut is kötöttem, megadtam a rendszámotokat és a címeteket, de így sem ment! Végül elértük a szállást és már alig vártuk, hogy megkapjuk a jól megérdemelt sörünket!

Erre nem is kellett sokat várni, már a kezünkben is volt az éltető nedű. Szinte már hagyománynak mondható, hogy a napot, sörrel a kezünkben a hotel előtt folytattuk, vártuk a vacsit. A húsok elfogyasztása után ismét belecsaptunk az éjszakába és megint nem sikerült - legalábbis nekem - éjfél előtt az ágyba kerülnöm. Sajnos desszertet nem kaptunk, pedig nagyon szerettünk volna. Inkább kaptunk helyette vasárnap reggel meglepetést, amit annyira nem szerettünk volna. Ez az este is nagyon jó hangulatban zajlott, jókat röhögtünk, beszélgettük és sajnálkoztunk, hogy ebben az évben ez volt az utolsó nagy motoros megmozdulás.

Aztán eljött a vasárnap reggel, gyors reggeli, majd volt, aki búcsúzott és külön utakon húzta a gázt hazáig. A csapat nagy része, a szokásos, balatonfelvidéki utat választotta. Kaposvár-Böhönye-Keszthely-Tapolca-Köveskál-Nagyvázsony-Veszprém útnak indultunk neki. Idén kihagytuk Hegyestűt is és csak porlasztottuk a benzint, gondolva azokra, akiknek még igen csak sok van hátra hazáig. Veszprémben, Tégé fagyizójánál megálltunk, vettünk magunkhoz egy kis kalóriát, ezt a helyet mindenkinek csak ajánlani tudom, isteni minden. Ekkor jött el a szomorú pillanat. Zizivel itt búcsúztunk el szeretett klubunktól, barátainktól, remélve azt, hogy nemsokára újra találkozhatunk velük.

Amit sosem szeretünk, de most valahogy különösképpen nem akartuk kimondani: JÓ VOLT VELETEK!  Ezt kimondva már tudtuk, hogy ezek a napok elmúltak, ahogy ez a szezon is elmúlt vele együtt.

Nagyon sok új emberrel ismerkedhettünk meg, nagyon sok szép túrán vehettünk részt ebben az évben, remélem, hogy hasonló élmények várnak ránk a 2009-es szezonban is!

Köszönöm szépen mindenkinek ezt a túrát is!

U.I.: Hazafelé, mondanom sem kell, hogy már a Balaton Kerülő Guruláson járt az agyam………
Módosítás dátuma: 2008. október 20. hétfő, 18:35