Ausztria, már nem is tudom, hogy mikor… PDF Nyomtatás E-mail
Túra beszámolók - Túra beszámolók
Írta: PePeDL   
2008. október 20. hétfő, 14:07
Egyszer volt, hol nem volt, csörgött a telefonom. A vonal másik végén Nono barátunk hangja csilingelt és feltette a „kérdést”: mikor megyünk Mariazellbe?? Mély hangon a következőt válaszoltam: amikor jó idő van! Zizi barátunk, kollegánk is hasonlóképpen széles mosollyal fogadta ezt a javaslatot. Sajnos az időjárás nem nagyon kedvezett nekünk, így csak tervezgettünk és vártuk a napsütéses jó időt. Addig-addig beszéltünk róla, amíg szóba került a grazi Louis meglátogatása is. Gondoltuk kicsit körülnézünk, veszünk egy-két hasznos cuccot. Itt sajnos, még csak gondolatban de kettévált a csapat, Nono sajnos nem tud velünk tartani Mariazellbe, így ő innét hazának veszi az irányt. Zizivel arra jutottunk, hogy rá fogunk húzni egy napot és kicsit motorozunk, így mi tovább maradunk.

Hát eljött a nagy nap, valamelyik hét kedd reggelén 6 óra 15 perckor indultam, irány Nagykanizsa, ahol Zizi fog várni. Hát mit ne mondjak, nem volt melegem, thermobélés a ruhába, téli kesztyű és markolatfűtés, nekem így kezdődött a reggel.

Zizi már várt a kanizsai MOL-kúton, ahol megbeszéltük, hogy igen csak hideg van. De nem baj, mert jó időt mondtak, eső nélkül. Tovább húztuk a gázt Zalaegerszegre ahol Nonoval randiztunk. Itt kezdett gyanús lenni, hogy vizes az út és biztos, hogy nem azért mert a helyi „pógárjenő-hivatal” szorgosan reggelente felmossa. Az egerszegi Shell-kútról már 3-an folytattuk az utat, irány Graz. Valahol Körmend környékén járhattunk, amikor elkapott minket az eső, ekkor sűrűn emlegetni kezdtem Aigner Szilárd családját. Szinte Fürstenfeld-ig esett, aminek mi nagyon de nagyon örültünk, még jó hogy napos száraz időt jósoltak erre a két napra. Valahol ráfordultunk az autópályára és már meg sem álltunk a Louis-ig, amit nagy meglepetésünkre elsőre sikerült is megtalálnunk, pedig Garminnal navigáltunk.

Graz-i Louis

Itt egy röpke két órás bevetés következett, megnéztünk mindent, amit lehetett, kérdeztünk, pakoltunk, próbáltunk és persze a végén fizettünk.

Sajnos itt már nem csak gondolatban, hanem tényleg kettévált a csapat. Sajnos Nonotól búcsúztunk, Ő hazafelé, mi pedig Mariazell felé vettük az irányt. Ekkor kb. 13 óra lehetett és már sütött ezerrel a nap, már-már melegünk is volt. Egy darabig főutakon, majd kis mellékutakon értük el Mariazell-t.

Én még sosem voltam motorral, ősszel Ausztriában, hát egy csoda. Sajnos a kanyarok egy része vizes volt és már falevél is volt bőven az úton, de legalább több időnk maradt gyönyörködni a tájban. Olyan színekben pompázott az erdő, amit nyáron sosem látni, nem is gondoltam rá hogy ilyen szép lehet ősszel ez a táj.
Amikor már kimotoroztuk, kinézelődtünk magunkat, irány a szállás felkiáltással motorra pattantunk. Amint oda értünk, láttuk a táblát, hogy kedden, szerdán szünnap. Na erre nem számítottunk, mindig itt szoktunk megszállni, eddig ilyen nem volt. Kedvünket nem szegte, irány a következő panzió. Itt már sikerrel jártunk, bár itt a szerda volt a szünnap, de azért kaptunk szobát. Bocsánat nem szoba volt, hanem egy hűtőszekrény! Igaz kinyitották a radiátort, de az kb. csak 30 percig volt meleg, utána tovaszállt. Vacsora után, ahol azért elfogyasztottunk némi sörikét és jégermatyit, na meg persze az utolérhetetlen borjúbécsit mit pommes und salat, eltettük magunkat holnapra. Amikor felmentük a szobába, a hőmérséklet emelkedett vagy 0,5 fokot, nagyon hideg volt.

Itt is bebizonyosodott, hogy Zizire mindig lehet számítani, hozott hajszárítót. Hát szegény ember vízzel, mi meg hajszárítóval fűtöttünk. Én féltem, hogy éjszaka kigyullad tőle a panzió ezért nem mertük bekapcsolva hagyni. Bár szobatársam szerint legalább meleg lenne, ha égne a kecó. Két takaró fejenként és lassan álomra hajtottuk fejünket az ágyban. Ja az ágy, hát az olyan volt, hogy ha belefeküdtél, akkor teljesen eltűntél benne és rövid is volt.

Az ágyaknak köszönhetően elég érdekes pozícióban kellett aludnunk, hát reggelre nem tudok olyan csontomat mondani, ami nem fájt. Mivel már előző este kifizettük a szállást ezért már csak a reggeli volt hátra és indulhattunk. Ekkor kb. 9 fok volt és 10 óra környéke, gondoltuk nem várunk tovább, irány darány. Bevetettük magunkat a hegyekbe, ahol volt minden köd, víz, pára, vizes falevelek, a kanyar közepétől vizes leveles út, öngyilkosjelölt mókus. Itt eszünkbe jutott Balázs, a mi egyetlen mókusunk! Szeretünk Főni!!!! A Salza folyót követve kanyarogtunk el Glogtnitz-ig, ahol a magyarok által üzemeltetett cukrászdába mentünk be kávézni. Én szerettem volna fagyit enni, amire Zizi felkapta a fejét és megkérdőjelezte elmeállapotomat, hogy 13 fokban fagyit szeretnék enni. Hát igen, imádom az osztrák fagyit!!!!! De sajnos a pincér elkeserített hogy nincs fagyi, így maradt a kávé és az Almdudler. Amiről szintén csak egy hosszú elvonókúra után tudnék leszokni. Kicsit sikerült felmelegednünk, bár ekkor még a napocskának se híre se hamva nem volt, pedig már 12 óra környékén járt az idő. Ez mondjuk nem szegte kedvünket és tovább folytattuk az utat. Itt volt egy kis köd, majd kanyar-kanyar hátán és még mindig kanyar, persze ezután is kanyar jött. Majd találkoztunk egy BMW-s csapattal, akiket mondanom som kell hogy elég hamar utolértünk és lenyomtuk őket. Zizi biztos bejött az egyiknek, mert amikor meglátta Zizit, akkorát satuzott a külföldi kollega, mintha Dundikát látta volna stoppolni az útszélén. De ZiziGS jól vette az akadályt és kikerülte, na nem Dundikát hanem a külföldit! Én mondom, a németekre vigyázni kell!!!!

Annaberg

Ahogy egyre közeledtünk a magyar határhoz úgy kezdett javulni, melegedni az idő. Ekkor már volt merszünk „tempósan” kanyarogni is, ami valljuk be őszintén nagyon jól esett nekünk is és a motorjainknak is.

Fürstenfeld-nél még megálltunk egy kutyás boltban venni labdát. Először arra gondoltam, hogy talán én kapok egy lasztit, amit majd eldob nekem Zizi és vissza kell hoznom, de nem. Én nem kaptam semmit, de Zizi kutyusai kaptak. Remélem, örültek az ajándéknak! Innét már szinte csak egyenes úton mentünk tovább. Átvágtunk a határon, majd következett Körmend és utána Zalaegerszeg. Itt megbeszéltük a két nap történéseit, majd érzékeny búcsút vettünk egymástól. Zizi Nagykanizsa felé, én meg Keszthely érintésével Dombóvárnak vettem az irányt.

Nekem ez a két nap 900 km lett, és amit megfogadtunk, hogy nyáron ide vissza kell mennünk. Igaz hogy nem egy Glockner, nem egy Nockalm de nagyon jó és élvezetes utak vannak itt, kevés forgalommal.

Mindenképpen csak ajánlani tudom bárkinek is!

Módosítás dátuma: 2008. október 20. hétfő, 14:23