Őrség-Ausztria-Őrség! PDF Nyomtatás E-mail
Túra beszámolók - Túra beszámolók
Írta: zizi   
2008. május 30. péntek, 20:50
Az elmúlt hét végén az Őrségben táboroztunk (2008. Június 20-22), és innen kilátogattunk a „sógorokhoz” egy kis kanyarkergetésre. Gyöngyusz, és Pepe szervezése nem indult egyszerűen velünk, de aztán amilyen nehezen indult, a túra annál jobb lett. 20.-án pénteken este érkezett a csapat nagy része a szálláshelyre. A szállásadók kedvességét, vendégszeretetét nem írnám le, mert az internet rendőrség letartóztatna, az oda nem illő kifejezések sorozatos leírásának elkövetése, tényállás megfogalmazása, elmondása szerinti fennforgásból adódó szó általi halál, szállásadó sérelmére....... stb. vádjával.
Ne higgyétek, hogy mind ez kedvünk szegte, sőt! Legalább így előbb elmentünk a barakkokból motorozni, meg később is értünk vissza. Velem csak jót tettek.
Szóval a pénteki rövid útvonalmegbeszélés után együtt vágtunk neki a túrának Ausztria felé szombaton reggel (21.-én). Pepe az első km-en eltévedt, de mivel hátul volt, és lemaradt, csak Skala Riderem mentette meg attól, hogy külön töltsük a hétvégét. Nem sokat segített neki, hogy felhívott, mert én mindenkori helyismeretemet ismét magas színvonalra emelve, „hol vagytok?” kérdésére az alábbi választ adtam: Kikanyarodtunk egy útról balra egy szélesebbre, amin már fehér csíkok is vannak középen.
A csodával határos módon megtalált minket (persze, mivel elmagyaráztam ) így mindenki megnyugodott. A határ előtti utolsó benzinkúton megbeszélés, hogy ilyen többet ne forduljon elő, cipzár alakzat, nem előzünk, stb. Pár kilométer után rájöttek a szervezők, ennyi motorral ez nem teljesíthető 550km, így 2 csoporttá váltunk. A fogyasztásból, a gumi kopásból, és a csizmámban lévő nyomásból (az inamba szállt a bátorság) ítélve én a gyorsabb csapathoz csapódtam. Néha meglepődtem, hogy ilyen gyorsan is lehet kanyarodni?! Gondoltam nem olyan nagy a baj, mikor éreztem, mennyire megy ez már nekem, (már Rossit is csak húzni tudtam volna magam után kötélen) és teljesen büszke voltam magamra, akkor megjelent Gedai nagymester, és külső íven elment mellettem.
Aztán rucilaci két személlyel, aztán MuldR, aztán …...! Aztán mindenki.
Ekkor érztem, a Moto Gp-ben a helyem! Egy tehetség kutató versenyen biztos lecsapnának rám, mint én az óvónéni intim betétjeire a táskájából, amit a karácsonyi partin elcsentem, és büszkeségem jeléül lobogtattam a szavalás közben, zsebkendő helyett.
Szóval elkezdtem a szerpentinen jobban döntögetni, és a következő megállónál már csak 8-9mm-es majrécsík maradt. Aztán próbáltam lejjebb, de csúszkált a papucs. Hogy témánál maradjunk, ilyen hosszú szerpentinen még nem jártam, ritmusos, hosszú, jó kis kanyarok engem elbűvöltek. Tudom, van akinek ez nem újdonság, de nekem, mint koraszülöttnek minden vicc új.
A hegyekben is megúsztuk az esőt, valamivel hidegebb volt, de csak pár fokkal, így nem kellett pulóver, vagy téli cucc. Az egész nap erről szólt, hegyre fel, hegyről le, hajtűkanyar, tempós kanyar, csak egyenest nem láttunk. Biztos voltam benne, ezentúl ez a hegység lesz motorozásaim fő célpontja, és megesküdtem magamnak, hogy megtanulok motorozni is. Nem vagyok egy aszfaltbetyár, de nem adom fel, visszamegyek ezekbe a hegyekbe, és addig gyakorlok, míg el nem fogy a koptató csavar. (legfeljebb viszek magammal ki reszelőt, és............) A haza felé vezető út (mikor még azt hittük hazafelé tartunk) a Dráva folyó mellett vezetett, gyönyörű volt, és két motoros rendőr is lelkesen integetett nekünk. Jobbra a folyó, balra a hegy óriás fenyőkkel, szintén tempós kanyarok, és a lábunkat sem kellett az akadályok felé nyújtogatni. Szerintem mindenki jól érezte magát.
19h helyett, 20.30-ra értünk vissza a koncentrációs táborba, mivel Pepe ment elől a GPS-ével. Természetesen jól eltévedtünk, annyiszor léptük át a Szlovén határt, hogy azóta is horvátul beszélek. Miután ötször körbejártuk a környéket a szálláshoz vezető utat keresve, többen sírtunk. Fáradtak, éhesek, szomjasak voltunk NAGYON, és amikor azt hittük mindjárt otthon vagyunk, akkor fordultunk meg ötödszörre. Már tudom, karácsonyra mit kérek a családtól. Egy ilyen Garmin Zümit, vagy mi a neve. Egy kis extrával rendelem, keselyűűző detektorral, mert néha az az érzésem volt, már a fejünk felett köröznek, és perceink vannak hátra. Aztán egy táblán megláttuk, Zalalövő egyenesen. Felcsillant a remény. Elindultunk a táblával jelzett irányba, Pepe meg két kilométer után integet, nem jó felé megyünk, mert az ő Zümije......... Na akkor majdnem lerúgtam a Zümijét, mint a robogós pizzafutár a taxis tükrét. Nem hallgattam rá, így 2 perc múlva a szállásra értünk. Nevelő tisztjeink már vártak, időben elkészítették a vacsorát, és még jó is volt.
Az estét a mi házunknál töltötte a kemény mag, volt tűz, csurbesz, meg minden. Megbeszéltük az eseményeket, kellemesen elfáradtunk. 22.-én vasárnap reggel egy utolsó reggeli a kiképző tiszt, és kantinfőnökökkel, miután mindenki hazafelé vette az irányt. Lehet, keveset írtam a túráról, de nem tudok többet. Ezt nem lehet leírni. Menjetek, és próbáljátok ki. Már várom a következőt veletek, addig is megyek motorozni, rendeltem 10 szelepsapkát. (annyira döntök majd, szelepsapkán fordulok)
Üdvözlettel:
Y'ven (íven) Zyzy

Ui 1.: Kösz mindenkinek mindent. Aki eljött, szervezett, stb.
Ui 2. nincs
Módosítás dátuma: 2008. július 01. kedd, 19:13