Adria túra PDF Nyomtatás E-mail
Túra beszámolók - Túra beszámolók
Írta: Gyurci   
2008. május 06. kedd, 21:52
Kihasználva a május 1-e nyújtotta hosszú hétvégét mi is útra keltünk. Már évek óta (pontrosan 2006-tól) ilyen szerencsésen alakulnak ezek a hétvégék, amit családi motorozás keretében abszolválunk. Bátyámmal (BMW R1200GS), a feleségével (BMW F650GS) és mi Ajával vágunk neki az előre megtervezett úton. Tavaly és tavaly előtt Erdély volt az úticél, amit idén is szerettünk volna bejárni, de igazából már „csak” a Fogarasok vannak tervben, ám a hágó ilyenkor még nincs megnyitva, ezért úgy döntöttünk, hogy oda majd a nyáron megpróbálunk eljutni. Eddíg rendben is volt a dolog, de akkor hová? Elkezdtük felvázolni a lehetőségeket, szóba került Szlovákia, Lengyelország, Csehország is, az Alpokat kizártuk („lányos túra” lévén a kanyarvadászat kilőve) és ekkor jött a „megvilágosodás”: IRÁNY AZ ADRIA!

 Bedobtuk virtuális kalapunkba azokat a helyeket, amiket mindenképpen meg szeretnénk nézni és már ki is rajzolódott az útvonal. Hogy időt is takarítsunk meg, kerestünk egy határhoz közeli szállást és innen indultunk. Szerda délelőtt motorra szálltunk és elindultunk Mohácsra, itt találkozott kicsiny csapatunk a délutáni órákban. Este kimentünk a dunapartra a többek által ajánlott Rév Csárdába és kajáltunk egy nagyot, majd irány az ágy, korán akartunk indulni. Reggel 8-kor már az Udvari határátkelőnél, a Horvát oldalon ellenőrizték a dokumenteket, a három motor beléptetése összesen két percet vett igénybe. Első úticélunk Szarajevó volt, ide az Osijek – Borovo – Vinkovici – Durdevik – Szarajevó vonalon jutottunk el. Vukovar előtt jelentkeztek először a 1992-95-ös háború első jelei, ami nagyjából az egész utunkat végigkísérte.

Elaknásított terület Vukovar mellett:



Megvallom őszintén, egy kicsit tartottam a Bosnyák határátlépéstől, de kellemesen kellett csalódnom. Szépen haladtunk a kocsisorral, mikor meglátott minket a Bosnyák határőr kiintett minket a sorból és soron kívül folytathattuk utunkat. Ebédidőben érkeztünk Szarajevóba. Szarajevó nevével több fontos történelmi esemény is összeforr. 1914-ben Gavrilo Princip szerb diák itt gyilkolta meg Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst, ami ürügyül szolgált az első világháború kirobbantásához. De a szarajevóiak élték át a boszniai háború (1992-1995) alatt a modern kori történelem egyik leghosszabb, több mint három éven át tartó ostromát is. A város egyedülálló légkörét a történetét alakító négy vallási csoport (római katolikus, muszlim, ortodox és zsidó) által hátrahagyott épített és más kulturális javak adják. Az útikönyvek szerint Szarajevó a világ egyetlen városa, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található.

A Latin híd, innen történt a merénylet:

A merénylet helyén ma múzeum működik és emléktábla áll:





Hogy a lányok is kiélhessék „vágyaikat”, irány a bazár!



Hogy a fiúk is, CSEVAPCSICSA!



Még egy kicsit „lesétáltuk” az ebédet és indultunk tovább Mostarba, Konjic felé, majd Jablanicánál fordultunk dél felé és a Neretva völgyét követve haladtunk köztes úticélunk felé. Amit a Neretva völgyében következett az maga a csoda. Sokat hallottam utunkat megelőzően a Neretva völgyének szépségéről - hiteles emberektől -, de a látvány ennek ellenére mellbevágott. Nem is lehet ezt leírni, de lehet, hogy én vagyok kevés hozzá. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam a Neretvát, egy kérdés motoszkált a fejemben: Mitől olyan a Neretva színe, mint amilyen? Gondoltam először, hogy a napsütés, a folyó menti erdők zöldje tükröződik vissza sajátos módon folyó színében, de nem, mert a borult ég alatt a kopár sziklák között rohanó Neretva is ugyan olyan színű volt. Nem is próbálom visszaadni a Neretva völgyének szépségét, mert csak szánalmas kísérlet lenne. Ezt látni kell!





Mostar előtt elhagytuk a folyó vonalát - hiszen bemegy a városba is - majd amikor újra találkoztunk, mintha nem is ő lett volna. Eltűnt az ártatlan kéksége és a növekvő vízhozammal együtt színe is a megszokott "folyó" színűvé változott. Délután öt óra előtt értünk Mostarba, pont akkor, mikor a Müezzin délutáni imára buzdította hatalmas hangszórókon keresztül az Igazhitűeket. A müezzin az iszlám vallásban a mecsetnek az az alkalmazottja, aki az imára hívó szöveget (adhán) elénekli a pénteki közösségi ima, valamint a napi ötszöri – hajnali, déli, kora délutáni, napnyugtakori és esti – imádság (szalát) előtt. A város nevét az azt keresztül szelő Neretva folyón álló hidak egyikéről, az úgynevezett „Öreg hídról” kapta (horvát nyelven Most stari vagy Stari most; most= híd, stari=öreg). A gyönyörű középkori oszmán épületegyüttest felvonultató kisváros Bosznia-Hercegovina egyik gyöngyszeme, fő turisztikai látnivalója. Az Öreg hidat a háború alatt a horvát hadsereg a Neretvába robbantotta. Ezt később közös német–magyar erőfeszítéssel sikerült újjáépíteni, és ma már az azt körülvevő történelmi negyedbe is kezd visszatérni a turistaforgalom. Mivel ezt nem hagyhatom ki, elindultam, hogy keresek egy helyet, ahol tudnék fényképet csinálni a hídról és a motorról. Egy meredek kis betonút pont levezet a híd lábához, ez lesz az!





Helyi hagyomány, hogy a mostari legények a hídról fejest ugranak a folyóba, ezzel keresve némi pénzt a halálra vált turistáktól. (A háború után ez a szokás a folyóban maradt aknák miatt sokáig életveszélyes volt.) Érkeztünkkor két helybéli „önkéntes jelentkező” volt:

Közel 10 perces várakozás után úgy gondolttuk, hogy parasztvakítás az egész, ezért  sétáltunk tovább a szűk sikátorokban felálított bazár felé, mikoris hatalmas tapsvihar hallatszott a híd irányából. Mint kiderült nem a két vállalkozó szellemű fiatal, hanem egy harmadik helybéli ugrott, aki megelégelte a parasztvakítást:



Kávé, csoki, ropi, nápolyi és húzás aznapi végállomásunkba, Dubrovnikba. Tovább erezkedtünk a Neretva völgyén és Metkovicnál értünk ismét Horvátországba, megint átestünk egy öt perces határátlépésen, majd a tengerparti úton (8-as út), este nyolc órára értünk szálláshelyünkre. Dubrovnikba érve amit legelőszőr megláttunk, az a híres függőhíd volt:





Dubrovnik (latinul Ragusa, olaszul Raguza) város és kikötő Horvátországban az ország legdélibb részén az Adria partján. Dubrovnik-Neretva megye székhelye, az Adria gyöngyének is nevezik a várost, mely a középkorban a tengeri kereskedelem egyik központja, hosszú ideig a Velencei Köztársaság riválisa volt. Virágkorát a 15. és 16. században élte. A város egyúttal a horvát nyelv és irodalom egyik központja, lakhelye sok híres költőnek, írónak, festőművésznek és sok más tudósnak. Pakolás, tusolás, vacsi és úgy döltünk az ágyba, mint a zsák.

Lányos túrákon mindig csinálunk egy könyebb, úgynevezett pihenőnapot, amikor egy rövid gurulással tudjuk le az aznapi távot. Ezt most a Kotori öböl megkerülésével foganatosítottuk. Dubrovnik mellett van a Srb hegy, ahonnan pazarr kilátás nyílik a városra. Békeidőben turista látványosság volt felvonókkal vitték fel a látogatókat és éttermek, valamint több tucat bolt sarkallta felesleges Kunájuk (akkor még Dínár) elköltésére az utazó közönséget. Mementoként meghagyták a szélőtt felvonó gépházát, illetve egy hatalmas kereszttel állítottak emléket a háború áldozatainak.




„Kilátás” a gépházból:



Rövid bambulás után indultunk tovább Montenegró, vagy ahogy Ők nevezik Crna Gora felé. A határon a beléptetés a híreknek megfelelően lassú és körülményes volt, közel 45 percbe tellett a három motor beléptetése. Első megállónk Perast volt. Perast Kotorttól 12 km-re van nyugatra, és a legjobban megőrzött barokk épületeket találjuk itt. A legerősebb és a leggazdagabb a XVII. és a XVIII. században lett, amikor a tengerészet mint hivatás megerősödött a városban. Ebben az időben épültek a legszebb épületek Perastban. A hajós kapitányok palotái barokk stílusban készültek, ezek közül kitűnik a Bujović 1693-ban épült, a Zmajević, Badović és Smekja. A kulturális épületek közül említésre méltó a Sv. Nikola templom a XV-XVII. században épült. Igen gazdag templomi hagyatékkal rendelkezik. A Szent György templom (szeretem, hogy mindenhol elneveznek rólam valamit :) ) a Perast előtt álló szigetre épült. A benedikti apátsághoz tartozott a XII. században épült ahol 1452-ben kápolnát építettek. Igen gazdag muzeális festészeti gyűjtemény található itt itáliai festőktől.



Itt fogysztottuk el mindennapi, szokásos kávénkat:



Délre értünk Kotorba. A kotori óváros az egyik legjobban megőrzött középkori városközpont a mediterrán ezen részén. A város stílusa mediterrán, teljesen a XII. - XIV. század építészetére jellemző. Aszimetrikus, keskeny utcák és terek, értékes épületekkel, mind a középkori építészeti stílust hordozzák magukon.
Kotor óvárosa az UNESCO védelme alatt áll, a Világörökség részévé vállt. Az erőd megépítése és nagysága az egész világon is elismert méretű. Az erőd falának hossza 4,5 km, magassága 20 méter, szélessége 15 méter, mely védelmet nyújt a tenger felől. A falak építése még az Ilírek idejében kezdődött el és a XVIII. századig folytatódott. A három városi kapu közül a legrégebbi a " déli kapu " a IX. században épült, az "északi és a " fő " kapu a XVI. században reneszánsz stílusban épült. A legfantasztikusabb román stlusú építmény az Adrián a Szent Tripfon katedrális, 1166 ban építették, a régi IX. századi templom alapjaira. A katedrálisban gyönyörű freskók vannak a XIV. századból, és velencei aranyművesek munkái a XIV. - től a XX. századig. A katedrális mellett a városban még további építészeti remekművek találhatóak.





Az óváros egyik árnyékos éttermében megebédeltünk, majd városnézés és az öböl megkerülése után a Lepetani – Kamenari kompjárattal jöttünk vissza az öböl bejáratához.



A határon visszafelé már nem volt olyan alapos az ellenőrzés, egészen pontosan az ablakon kihajolva intett a határőr, hogy nehogy megálljunk, húzzunk tovább! Kora délután értünk vissza Dubrovnikba, ahol egy rövid nyújtózkodás és tisztálkodás után „bevettük” az óvárost.



Másnap reggel kipihenten indultunk aznapi úticélunk, a Plitvicei tavak felé. Az eredetileg tervezett tengerparti úton elég nagy volt a forgalom, ezért egy huszárvágással Metkovicnál rámentünk a 62-es útra, egészen Sestanovacig, innen a 39-es úton a Bosnyák határig, aztán a 60-as útról Brnaze érintésével értük el az 1-es főutat. A 39-es úton lévő Cista Provoban megálltunk egy ebéd erejéig:



Készül az ebéd:



És az asztalon:



Még útközben a szokásos kávé elfogyasztása  a Jezero Peruca partján:





Az 1-es főútról letérve Gracacnál először az 50-es, majd erről az 522-es úton értünk régi dilemmámhoz (kéretik az alsó táblára összpontosítani!):


Késő délután értünk a Plitvicei tavakhoz.A Plitvicei-tavak (horvát: Plitvička jezera) Horvátországban található tórendszer. Európa egyik legszebb természeti látványossága egy völgyben terül el, erdős hegyek veszik körül. Volt még időnk egy tóparti sétára, mivel a legrövidebb túra 2-3 óra, így spontán módon sétálgattunk bő egy órát a Plitvicei Nemzeti Parkban.





Utolsó napunkat is a Horvát mellékutakon végighaladva tettük meg. Karlovac előtt tértünk le a 6-os, Glinánál a 37-es, Sisaknál a 34-es, majd Popovaca felé egy alsóbbrendű „fehér” úton a 26-os, 45-ös és végül az 5-ös főutakat érintve értük el a határt Barcsnál. A Barcs – Kaposvár – Kapolypuszta – Tab – Siófok útvonalon landoltunk délután. Itt megaludtunk a Bátyáméknál és másnap jöttünk Sárospatakra.

 

Gyurci 

Módosítás dátuma: 2008. május 06. kedd, 22:04